Főzd meg a gondolataidat!

Megnyugtat, ha másnál is rendetlenség van, úgyhogy legközelebb ne fáradj! Persze, tudom, hogy jó úgy kezdeni a hetet, hogy reggel nem kell fél órát azzal tölteni, hogy megtaláld a lila egeres kesztyű párját, mert a másik öt pár sajnos nem illik az aznapi hangulathoz. Tulajdonképpen én is össze szoktam kicsit szedni magam vasárnap este. Ilyenkor szoktam megtervezni a következő hetünket, feltenni a hétfői napirendet, és összeírni az én teendőimet.

Erről a tervezésről készítettem is egy videót ezen a héten, ami egy új sorozat kezdő epizódja. Minden héten hozok nektek egy témát kevesebb, mint tíz percben, ami a napirend kártyákhoz, a tervezéshez, az időbeosztáshoz, és az autista gyerekekkel való együttéléshez kapcsolódik (szorosan, vagy kevésbé szorosan).

Az IGTV-n (azaz az Instagram TV-n) és a Facebook-on osztom meg ezeket a videókat minden kedden. Gyere, oszd meg a te élményeidet és tapasztalataidat, hátha mások pont abból tudnak ötletet vagy erőt meríteni! Mert néha az utóbbira is szükség van:

Csütörtök este Aron vacsora előtt teljesen megőrült. Néha előfordul, hogy az éhség dührohamba csap át, de aznap ez olyan hirtelen, és minden figyelmeztetés nélkül érkezett, hogy csak pislogtam. Egész évben azon dolgoztam, hogy türelmes tudjak maradni ilyen helyzetekben. Nem mindig sikerül, de mostanra azért észreveszem, hogy az odafigyelésnek volt értelme. Sikerült nagyobb vita nélkül, csöndben és hamar megoldani a helyzetet, ami pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Egyrészt azért, mert Aron sokkal éretlenebb volt, másrészt pedig azért, mert én nem tudtam azt, amit most igen. Hogy MINDEN viselkedés kommunikáció, és a mi kis autista gyerekeink még inkább hajlanak erre a fajta kommunikációra. És azt is csak tudat alatt sejtettem, hogy ő ezzel nem az én idegeimet szeretné még rongyosabbra gyalulni, hanem egész egyszerűen rosszul érzi magát valami miatt, és ezt nem tudja szavakba önteni. Hiába a Grétsy tanár urat meghazudtoló szókincs, ha a test átveszi az irányítást, vagy ha az élethelyzet ismeretlen és ijesztő. Szóval mostanában, amikor jönnek a dührohamok, akkor felvértezem magam ezzel, és próbálok iszonyúan empatikus lenni, és jobban szeretni, mint bármikor. Ami baromi nehéz. De működik! Vacsora után egy perccel odajött hozzám, teljesen nyugodtan elmesélt egy sztorit, miközben beült az ölembe és átölelt.

Aztán lefekvés után Hanna akadt fenn valamin annyira, hogy negyven percig nem hagyta abba az üvöltést, akármennyire is zen voltam mellette. Amikor végre elcsöndesedett, és valóban elkezdődhetett az altatás, azon gondolkoztam, hogy kimegyek a szobából, miután elaludt, és töltök magamnak egy pohár bort. Annyira darálthúsnak éreztem magam, hogy nem jutott eszembe más, pedig évente nagyjából két alkalommal szoktunk alkoholt fogyasztani. Elaludt, kijöttem. "Á, nem iszom, nem akarok reggel nyomott aggyal ébredni. Inkább nekiállok a könyvtárból kivett könyvek valamelyikének." Pisilés után a tükörbe nézve majdnem elkezdtem sajálni magam, aztán hirtelen rájöttem valamire. Hogy nagyon jól csináltam. Hogy sikerült visszafognom magam, még akkor is, ha belül fortyogott a tehetetlenség érzés. És akkor elmosolyodtam. Éreztem, hogy tizenegy hónapnyi folyamatos tanulás-elbukás-siker-elbukás-tanulás után szintet léptem, és észreveszem a legkisebb sikert is, teljesen egyedül.

Olvasni kezdtem. Egyszer csak találtam a könyvben egy mondatot, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell osztanom másokkal is. Felvettem a telefonom, és az instagramra belépve az első fényképen egy tál gőzölgő levessel találtam szembe magam. Azon nyomban elfelejtettem, hogy mire is készültem, és negyed tizenegykor nekiálltam az itthon fellelhető bármiből levest főzni.

És ahogy álltam a forró folyadék fölött, aminek hamar nagyon jó illata lett, úgy éreztem, hogy ez varázslat. Hogy nyers répából, néhány szál zellerből, egy paradicsomból, egy paprikából és egyetlen krumpliból varázsolni lehet (feltéve ha van fokhagymád is). Hogy nincs titkos összetevő (a fokhagymán kívül), csak az adott dolgok vannak, és a kreativitás, meg az elhivatottság. A levesre vágyakozás. Ha valamit igazán szeretnénk elérni, azt elérjük. Ha van egy sajátos nevelési igényű (mennyire szép ez!) gyerekünk, egy tépázott idegrendszerünk, és a vágyunk, hogy könnyebben menjenek a dolgok, akkor sikerülni fog. Akkor sajátosan fogunk nevelni: beletesszük a lelkünket és a szívünket, a szeretet fokhagymagerezdjeit. És szép lassan rájövünk, hogy csak meg kell tanulnunk megfőzni a gondolatainkat. Puhává kell varázsolni őket, hogy könnyebbek legyenek, és felmelegítsenek minket. Mert amíg nyersen próbálkozunk velük, addig nem fogunk átmelegedni, és mást sem leszünk képesek felmelegíteni.

Mit gondolsz? Szerinted szeretem a fokhagymát?

Legyen meleg és puha heted!

Szeretettel, Zita

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni