Az árak más valutára váltása csak tájékoztató jellegű, a vásárlás Izlandi koronában történik

Miért nem pakol a gyerek?

Mindig ámulattal nézem a csodálatos gyerekszobákat az instagramon és a Pinteresten. Tudod, azokat, amikben minden mindenhez megy, és amiben tuti, hogy van egy olyan három rúdra feszíthető vászonsátor. Azt is mindig ámulattal figyelem, ahogyan a gyerekek gyönyörűen felöltöztetve, egymással kedvesen játszanak. El szoktam gondolkozni, hogy vajon össze is ők pakolnak majd? Bár persze az a három darab fakocka bizonyára meg sem kottyan.

Nálunk, mint – ahogy sejtem – rengeteg más embernél is, más a valóság. Még akkor is, ha nagyjából két éve egyszer fogtam magam, és az összes játékot külön dobozokba rendszerezve levittem a sufniba, és (elvileg) hetente cserélnek öt-öt játékot fejenként.

Vasárnap van nálunk a “pakolónap”, mert akármennyire is próbáljuk kordában tartani a felfordulást, előbb-utóbb mindig bekövetkezik valami miatt. Elég egy napon elcsúszni, és bumm.

Van, amikor ez úgy megy, hogy a két gyerek nagy egyetértésben megbeszéli, hogy csapatmunkával pikk-pakk elkészülnek, és nagyon hamar meg is csinálják. Na ez a ritkább eset. Van a másik, amikor Aron az ágyán fetrengve siránkozik, hogy ő bizony nem fog pakolni, és utálja az életét, és nem érdekli, hogy a képernyő is kimarad, ha nem pakol össze. Azt hiszem, hogy ez sokunknak ismerős.

Mindjárt elmondom, hogy mi mit csinálunk ilyenkor, de először mesélek arról, hogy az autista gyerekeknél hogy is van ez. Gyakran nehéz rávenni őket, hogy bármit megtegyenek, ami nem tartozik az érdeklődési körükbe, értelmetlennek tűnik vagy szorongást okoz. Simán leblokkolhatnak, dührohamuk lehet, vagy sírva fakadhatnak, ha olyasmit kérünk tőlük (észérveket hozunk, könyörgünk, próbáljuk rávenni őket), ami ezekbe a kategóriákba sorolható. A legjobb megoldás ilyenkor először is feltárni, hogy mi okozza pontosan az ellenállást.

Először azt is jó figyelembe venni, hogy a gyermekünk fejlettségi szintje szinkronban áll-e a kérésünkkel. Azt mondják, hogy az autista gyerekek szociális-érzelmi “kora” nagyjából a harmada a valódi koruknak. Ami miatt elképzelhető, hogy a rájuk bízott feladatoknak a felét végzik csak el és azt is kétszer annyi idő alatt, mint a neurotipikus társaik.

Sokaktól például elég idős korig nem kérhetjük, hogy teljesen önállóan pakolják össze a szobájukat, mert a legelején leblokkolnak attól, hogy nem tudják, hol kezdjék. Ez egyébként az ADHD-s gyerekekre is nagyon jellemző, mert ahogy az autistáknál, az ő esetükben is eltérően működnek a végrehajtó funkciók.

Hogy azok mik?

A feladatok elemzése, megtervezése, az elvégzéséhez szükséges lépések megszervezése, a szükséges idő megbecslése, az esetleges javítás, “újratervezés”, ha valami hiba csúszik a gépezetbe, és a feladat elvégzése a megadott időn belül.

Ezek aztán befolyásolják a gondolkodásmód rugalmasságát, és azt is, hogy mennyire könnyen tudnak egyik feladatról a másikra váltani. A rövidtávú memória (ha például egynél több dolgot kérünk egyszerre, elképzelhető, hogy csak az elsőre fog emlékezni), a koncentráció fenntartása és a kérésekre adott reakciók kontrollálása is ezektől a funkcióktól függ.

Az autisták esetében a leggyakoribb nehézség a feladatok elvégzésének megkezdése. Mivel a reakcióikat sokszor nehezen tudják irányítani az érzelmi fejletlenség miatt, lehet, hogy nem vesszük észre, hogy azzal csupán annyit szeretnének elmondani nekünk, hogy “anya, nem tudom, hogy hogyan álljak neki ennek”. (Itt megint bejön a képbe a minden viselkedés kommunikáció!).

Hogyan segíthetünk?

Mindenekelőtt amikor csak lehet, tervezzük be a rendrakást, tegyük be a napirendbe, és már jóval előtte menjünk át a napirenden, hogy lássa, mi és mi után következik. Ezt az igényét nálunk Aron már meg is fogalmazza. Elmondta, hogy nagyon kiborul, amikor olyasmit csináltatunk vele, amiről neki nem volt fogalma előre (és nem focival kapcsolatos, haha).

Aztán gondoljunk arra, hogy milyen a gyermekünk, amikor arról a témáról beszélgetünk vele, vagy azzal a témával foglalkozhat, ami érdekli őt. Egész testével erre koncentrál, energikussá válik, a testbeszéde és a tartása is teljesen “felvillanyozódik”. Ezt a “kapcsolót” is használhatjuk például arra, hogy egy számára nem túl érdekes feladatot azzá teszünk.

És akkor elmesélem, hogy mi hogyan csináljuk ezt.

Aron például (meglepetés!) fociőrült. rengeteget edz, focis kártyákat gyűjt, focis újságot olvas, focis játékot játszik, mindig labdázik itthon is, és szerintem a világ összes focistájának tudja legalább a nevét (ha az életkorát és magasságát nem is mindegyiknek). Úgyhogy őt a leginkább úgy lehet bevonni, ha valamilyen módon hozzákapcsoljuk a tevékenységet a focihoz. Azt persze nem mondhatom neki, hogy rugdossa a helyére az összes játékát, de el lehet kezdeni a pakolást például azzal, hogy a plüssállatokat belerúgja a dobozba. Ez a pozitív (és meglehetősen vicces) kezdés megad egy derűs hangulatot, amiből mindig egy kicsit könnyebb építkezni.

Vagy például imádja a szorzást (tudom, hogy ezzel valószínűleg nem mindenki van így, csak illusztrálom, amit írtam). Ezért mondhatom neki, hogy csináljon a földön lévő legokból 5 kupacot, mindegyik kupacban legyen 12 darab lego. Ha megvan, megkérdem, hogy mennyi legodarab van ott összesen, és hogy kupaconként tegye be a dobozba, és minden kupac után mondja meg, mennyi maradt a földön. Ez nyilvánvalóan hosszadalmasabb, mintha csak arra kérném, hogy tegye el a legot, de azzal, hogy olyasmivel vonom egybe, amit imád, kicsivel élvezhetőbbé teszem a feladatot.

Sokszor már ennyi is rengeteget segít abban, hogy jól menjenek a dolgok, de éppen most fogjuk bevezetni a feladatok kiosztását is. Lebontjuk, hogy kinek mi a feladata minden nap, ezt le is írjuk és kitesszük egy látható helyre. Csak könnyűekkel kezdjük, hogy mindenkinek legyen sikerélménye, és a vasárnapi pakolónapon meg tudjuk mutatni nekik, hogy ha egész héten figyelünk az apróságokra, akkor nem marad annyi hétvégére.

A végén még egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. Soha ne felejtsük el azt, hogy megdicsérjük őket már a próbálkozásért is. Nyilván te ismered legjobban a saját gyermeked, így te tudod, hogyan a legeredményesebb számára kifejezned, hogy örülsz annak, hogy próbálkozik. A lényeg, hogy érezze, hogy jól csinálja. Mi azt is meg szoktuk bennük erősíteni, hogy magukra legyenek büszkék azért, ha valamit kitartó munkával sikerült elérniük. Ezzel elősegítjük, hogy a belső motivációjuk egyre erősebbé váljon, és tudják azt, hogy saját erőből irtó jó érzés elérni dolgokat.

Írd le kommentben, hogy ti hogyan csináljátok!

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni